2012. november 5., hétfő

Hétfő.. gyűlöllek!

Nem elég ,hogy hétfő van  és reggel szakadt az eső,de sikerült teljesen kiakasztani.
Drága osztályfőnökömmel egy kedves vita után vinni akart az igazgatóhoz.Hogy miért? Mert órán megnéztem mennyi az idő majd nem voltam hajlandó odaadni a telefonom.Jó ok mi?
Olyan szinten sikerült felhúznia,hogy az csoda.Én ha nagyon ideges vagyok sírok,így jön ki rajtam nem tudom ellene tenni semmit,ez most is megtörtént.Kijött rajtam az elmúlt 2 hónap,nem bírtam a könnyeimet vissza tartani.
Lehet,hogy ez így bután hangzik,de ez a kis pillanatnyi érzelmi kitörés bemutatta ,hogy kinek is vagyok fontos. Meglepő volt hisz minden olyan ember akit barátomnak tartok az osztályon belül ott volt mellettem.Megöleltek, biztattak hogy ne adjam fel és mellettem álltak.

Volt még egy csodás órám egy drága Tanárnővel,akinek már hobbijává vált hogy rám szóljon.Azért szól,hogy ne beszéljek.Nem is beszélek.A helyemen ülök és írom amit mond erre mit kapok? Noémi ne beszélj!De mondom nem beszélek! De-de beszélsz.Vicces hisz a mellettem ülök és a mögöttem ülök beszéltek én nem.De nembaj azért én beszélek.Ez a nőszemély az a személy akit nem utálok,csak mondjuk úgy ha lenne nálam egy pohár víz és ő épp égne,meginnám a vizet!


A mai napot csak 1 dolog illetve személy mentette meg.Miután túléltem az osztályfőnökkel való órákat mentünk át a suli másik felébe németre.Ekkor pillantottam meg Ő-t.A rossz kedv eltűnt és hatalmas meglepettség és boldogság váltotta fel ezt.Soha életembe nem örültem még valakinek,hogy megölelhetem.
A kapcsolatunk még nem igazán jutott köztudomásra,nem nagyon mutatkoztunk eddig mások előtt.Most viszont mindenki láthatta,igen a népszerű srác és a nagy tömegben eltűnő lány egy pár.Jó érzés volt ,hogy mindenki tágra nyílt szemekkel nézett ránk,nem szégyellt,büszke volt.Népszerű igen,bár már végzett a középiskolával,és nem hozzánk jár mégis mindenki ismeri,10 métert nem tudtunk úgy végighaladni hogy ne köszönt volna valaki neki.Megáll beszélgetni és magához húz közben ölel,simogatja  vállam.Az utolsó két órámba úgy vigyorogtam mint a tök.Az elkövetkező délután pedig maga volt a csoda,Vele voltam,hozzá bújtam,enyém volt,nem köszönt másnak,csak az enyém és én is csak az ővé.Szeretem.

Nincsenek megjegyzések: