Sok éjszakán át gondolkodtam már azon mi bennem a jó,miért kellek annyira másnak.Nem értem mi az ami bennem olyan különleges,mitől vagyok én az aki kell másoknak.Egy átlagos lány vagyok,aki felnőtté válik nemsokára elballag a középiskolából és egyedül új életet kezd a nagy világban.Mi ebben a különös?Más is ezt teszi,más velem egykorú lány is.
Mivel a kérdésemre önmagamtól nem tudtam választ adni így kérdezősködtem.Olyan válaszokat kaptam,hogy mert szép vagy,kedves és mindig jókedvű.
Szép - ez nem egyedi dolog rengeteg lány van aki ilyen és nálam sokkal szebbeket is ismerek ( én nem tartom magam szépnek.)
Kedves - erről nem tehetek így vagyok beprogramozva
Mindig jókedvű - nem szomorkodhatom végig az életemet,kiélvezem az élet össze percét,sose tudhatom mikor lesz vége
Ami válasz meglepett az az volt ,hogy mindig önmagam vagyok,nem játszom meg magam,olyan vagyok amilyen.Felvállalom akkor amikor csak kettesben vagyunk ha iskolában és ha barátokkal,mindig ugyan olyan.
Erről annyi a véleményem,hogy minek színészkedjek vagyok aki vagyok fogadjanak el így,ha nem akkor nem kell velem puszipajtásnak lenni.
Gondolataim folyton ezen kavarognak,ha annyira jó vagyok és olyan sok embernek kellek,mint az utóbbi napokban kiderül,akkor annak az egynek miért nem?Mi lehet benne annyira jó ami neki nem elég?
Szörnyű,hogy mindenről ő jut az eszembe.Egy képről egy mondatról.Ha az ágyamba fekszek felvillan a gondolat amikor fülembe súgta hogy szeret.Ha sétálok eszembe jut amikor elmesélte,hogy egy barátjától megkérdezte neki mi lenne a legromantikusabb dolog,a lány azt felelte a kézen fogva sétálhatna az illetővel,és tudjátok mi ebben a szép mi épp azt tettük.A szakadó hóban kéz a kézben sétáltunk.
Nem volt tökéletes,de nekem megfelelt.Miért lett vége?Miért fáj hisz az egész csak 1,5 hónap volt?Miért kapok mindig kicsit a jóból??
megemésztenek lassan a gondolataim
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése